Az Antropozófia is alátámasztja az Életforgatókönyv tanait.
Rudolf Steiner is azt mondta, amit mi.
Egy időben sokat olvastam Antropozófiát. Nehéz boldogulni Rudolf Steiner tanításával, pedig rendkívül alaposan, letisztultan és szájbarágósan osztja meg a tudását.
Az alábbiakat tanítja Dr. Bystei Zsuzsán keresztül:
Érdemes a saját életetek dátumaival foglalkozni. Nemcsak a születési dátummal, hanem az életünk nagy napjaival is. Össze kell szedni, meg kell nézni, hogy a múltban miért és hogyan hatottak. Miért őrzi úgy az emlékezet és vajon mi az eredetük ezeknek a kiragyogó dátumoknak. Eddig erre az emberek így nem figyeltek, pedig ezáltal az élet elkezdene kinyílni és megmutatkozni.
Mi is pont ezt mondjuk Odrobina Mártival.
Rudolf Steiner Szerint
"aki összefüggésekben, mintázatokban kezd el gondolkodni, az szabadon gondolkodik, vagyis mozog a karmában, a végzetben."
Az ilyen ember felfedezi a végzetben a szabadságot.
Mi a különbség a sorsszerű és végzetes között?
A sors meg a végzet nem ugyanaz. Az élet meg a sors végképp nem ugyanaz. Mi a különbség a sorsszerű és végzetes között? A végzetes súlyosabbnak tűnik, igaz? A sorsból akkor lesz végzet, ha passzív maradsz a sorsban. Végzetté válik, amit formálni kaptál, pedig egészen másképp is alakulhatna. Ehelyett az ember fogja és vonszolja magával ezt a sorsot, vagy a sors vonszolja őt – ahelyett, hogy kinyitná és elkezdené alakítani önmagát és a környezetét.
A sötét erők haszna
Nehéz manapság elégedettnek és boldognak érezni magunkat, hiszen olyan nagy a tudati sötétség és még mindig annyit szenvedünk. De közben a felismerések és a sötétség mélyére való tekintés nem elveszi az ember reményét, hanem megszázszorozza (!), mert szembesülünk a sötétség eredetével és szükséges jelenlétével és perspektívájával. Éppen ez a nézetváltozás fog erőt adni.
Nem kell agyon elemezni minden történést. Nem kell mindenben jelet keresni, de vannak jelek (!). Vannak finomabb és erősebb jelek.
A lelkünkben jelen vannak az eddigi tetteink, disznóságaink, fájdalmaink és emlékeink is. Ezek torzítják a látásunkat, gondolkodásunkat. Miattuk sajnos nem látjuk a jeleket, vagy félreértelmezzük őket.
Miért van szükségünk a sötét erőre és hogyan fog nekünk segíteni?
A sötét erők tele vannak izzó energiával és erővel, mert nyugtalanok és félnek. A bennünk lévő ego, életvédelmi mechanizmusok, családtörténeti visszahúzó energiák annyira meg tudnak téveszteni, mert érzik a vesztüket és ilyenkor minden eszközhöz hozzányúlnak, minden morális gátlást levetnek. Azonban dühükben, elkeseredésükben feltáródnak ezek a belső démonok és megmutatják az álarcok mögött húzódó valódi természetünket. Ilyenek a panaszkodásaink, a szidalmaink, … Bennük van minden!
"Saját életünkben el kell kezdeni figyelni a mintázatokat, a dátumokat, a fordulatokat és kifejlődik az önleleplezés képessége."
Goethe Faustjában Faust feltesz az ördögnek egy csomó kérdést.
Nekünk nehezebb találkozni az ördöggel, ezért én Byron Katie megfordítós 4 kérdés című módszerét szoktam alkalmazni, hogy a saját vagy az ügyfelem panaszaiban meghalljam az igazságot – ami éppen fordítva van. Az Ítélkező lap segítségével 6 kérdést teszek föl és a válaszokban ott fog rejleni a megoldás.
Azért van szükségünk arra, hogy a világban végtelenül szemtelen és pofátlan történésekkel, hazugságokkal találkozzunk, hogy a szélsőségig elmenjenek a történések, mert ezáltal felébred bennük a jóra való hajlam.
Ezért kell a sérüléseinket is megkapni gyerekkorunkban, hogy felébredjen bennünk a jóra való hajlam.
Legyen eleged belőle és kezd el visszájára fordítani a dolgokat.
November 9-én a halottak visszasuttognak nekünk
Goethe Faustjában kiemelt jelentősége van november 9-ének. Ez a dátum egyébként is közel van a halottak napjához. A mű szerint ilyenkor a halottak visszasuttognak nekünk valamit. Ha az évszám nélkül a hónapot és a napot tekintjük, az egy 20 vagy 11-es szám lesz.
- Nov. 9 = 20: A 20-as szám a taró kártyában az Ítélet lapja, ahol a halottak feltámadnak. Ez a lap számunkra azt mondja, hogy a szellemi felismerések megszabadítanak bennünket a problémáinktól. A feltámadásnak szellemi feltámadásnak kell lenni.
- Nov. 9 = 11: 1 + 1 + 9 = 11 Ha pedig a 11-es számot nézzük, akkor a halottakkal való kommunikáció épp az élet értékességét erősíti fel bennünk. Az Életforgatókönyvben a 11-et legtöbbször meghagyjuk 11-nek és nem 1 + 1 = 2.
Prémium előfizetőink számára más szempontból is megvizsgáljuk 2025. november 9-ét, milyen nap lesz az.
Goethe szerint a halottak látnak valamit és nem kísérthetnek, de valahogy kapcsolódni kellene hozzájuk. Ezen a napon megkérdezhetjük őket, hogy:
- ők hogyan látnak bennünket,
- mit kellene másképpen csinálnunk,
- mit kellene észrevennünk?
- És látják azt is, amit önmagunk előtt titkolni szeretnénk. Többet látnak belőlünk, mint mi magunk.
Ez az előnye a halottakkal való kapcsolódásnak. Plusz még az is, hogy tudatosodik bennünk, hogy:
- továbbra is szereplői az életünknek.
- És továbbra is azok lesznek, csak más inkarnációban más lesz a szereposztás.
- Már annyit jártunk a Földön, hogy nem is találkozunk idegennel, csak nem emlékszünk egymásra. Néha akad egy-egy olyan pillanat, amikor felrémlik valami.
Az a legjobb, amikor ezen a napon mond neked valaki valamit és annak a kívülről kapott mondatnak a hatására talán felsejlik benned egy előző életed. Mindig jobb a kívülről kapott mondat, mert nincs benne az saját ego torzítása.
Az utolsó 150 évben felerősödött a dátumok figyelésének attitűdje. E mögött szellemi erők munkálnak. Így jött a földre az Életforgatókönyv tűpontos módszere, ami megkönnyíti a dátumokban való tájékozódást.
Prémium előfizetőink megtudhatják, vajon miről fognak nekünk suttogni a halottak.
Hozzon az ősz sötétsége világosságot az életünkbe!
Bárcsak értékes lenne, hogy embernek születtünk
