Több, mint 50 éve jelentette be Paul McCartney, a Beatles együttes feloszlását - elég fura módon…
Az együttes tagjainak születési dátuma, küldetésszáma és a feloszlás eseménykódja nagy mértékben hozzájárul a történések mozgatórugóinak megértéséhez. Ezt minden cikkünkben megosztjuk prémium előfizetőinkkel.
Az együttes tagjai
- Paul McCartney
- John Lennon
- George Harrison
- Ringó Starr
A cik a bejelentés 50. évfordulóján íródott.
A dátum kódja: az önbecsapó mechanizmusok letételére utal.
Mindnyájan a 40-es években születtek. Ezért ez a szám meghatározó lesz a történet megértésében.
A kezdetek
A zenekar mind a négy tagja Liverpool városában született. Az, hogy ők a 40-es években születtek, utal arra, hogy négyük kapcsolatában a szeretet egy fajtájának meg kellett jelennie.
Leginkább a zene szeretete tartotta össze őket és ez keveredett össze a barátsággal. A megalakulásukkor tulajdonképpen még gyerekek voltak, akikért a későbbi menedzser - küldetésszámának megfelelően - felelősséget vállalt.
A barátságból kialakult Beatles 1962-ben kezdte működését.
A Beatles későbbi menedzsere, a legendás Brian Epstein 1963 októberében szervezett egy koncertet a londoni Palladiumban, ezzel elindítva az együttest övező őrületet.
Kitört a „Beatle-mánia”, ami az egész világon végigterjedt, meghódítva az Egyesült Államokat is.
A folytatás
A Beatles indulásától fogva számos botrányt okoztak a zenéjükkel és a hajviseletükkel egyaránt. Kritika tárgyává vált a világról való gondolkodásmódjuk, a nyilatkozataik és a kábítószerrel való kapcsolatuk is megosztóvá tette őket.
A vég kezdete - a menedzser halála
- Brian Epstein menedzser, akinek küldetésszáma és halálának eseménykódja szintén nagymértékben segít a feloszláshoz vezető út megértésében.(Ez a tartalom prémium előfizetőinknek áll rendelkezésére.)
Brian Epstein a felelősségvállalást választotta sorsfeladatnak, amit meg is élet a zenekar kapcsán. Úgy működtek együtt, mint egy család. 40/4-es napon halt meg, így a szeretet adás-kapás minden formáját kell majd következő életében megtanulnia. Ebben segítették őt zenekar tagjai is, 1967-es halálával megszűnt a Beatlest összetartó erő.
A viták
A népszerűség mellett jöttek a viták is, az együttes tagjai külön utakon akartak járni. Más-más stílusoknak hódoltak, másképp akartak zenélni. Bár személyes ellentétek is voltak, az együttes rajongói ezért elsősorban John Lennon szerelmét, a japán Yoko Onot hibáztatták. 1969-ben vették fel a Beatles utolsó két albumát, a Let It Be, illetve az Abbey Road című lemezeket.
Ezalatt a zenekar tagjai már saját szólóalbumot is megjelentettek.
1970-ben aztán Paul McCartney, a Beatles gitárosa és dalszövegírója, “McCartney” című szólólemezének bemutatása kapcsán egy “kamu interjút” jelentetett meg a sajtóban, ahol kérdezőként és válaszadóként is a zenekar feloszlásáról beszélt.
Egyértelműen nem mondta, hogy kilép a Beatlesből, és John Lennon is cáfolta a közös munka befejezését, a gyakorlatban ez a nyilatkozat mégis csak a befejezést jelentette az együttes számára.
A bejelentés napja
A dátum alapján már könnyebben érezhető ennek a dátumnak az üzenete, vagyis az önbecsapó mechanizmusok letétele, hiszen az együttes tagjai maguknak sem vallották be, hogy ennek a karriernek vége.
Ebben a felállásban mert nem volt benne a szeretet, valamint meghalt az a személy, aki az összetartó erőként működött a csapatban és a szeretetet adta mindannyiuknak.
Ha ezt megfelelő formában meg beszélte volna a zenekar, akkor nem lett volna szükség erre az álinterjúra és a zenekar akár közösen is bejelenthette volna a közös szándékát. Valamiért nem tudtak eléggé őszinték lenni egymással.
A zenekar közös munkája nyolc év után, 1970-ben egyszer csak véget ért. Az együttes a becslések szerint napjainkig több, mint egymilliárd lemezt adott el, zenéjük majdnem fél évszázad után is világszerte ismert és kedvelt. Tulajdonképpen a Beatles tekinthető minden idők legsikeresebb együttesének.
Minden információt megad az élet
Az Életforgatókönyv általi elemzésekkel szeretnénk bemutatni, hogy a dátumoknak, mint kódoknak az ismerete, milyen jelentős segítséget adhatnak az élet megértéséhez.
A módszert érdemes mélységében is megismerni, így az életünk minden eseménye értelmezhetővé válik és könnyebben felismerhetők a tanulságok.