Ha ránézel egy születési dátumra, nem valószínű, hogy különösebb érzelmeket vált ki belőled. Viszont ha tudsz kódot olvasni, sokkal többet tudsz megfejteni belőle, mint amit az átlag ember gondol. Létezik egy úgynevezett Sorsszám, vagy Küldetésszám, ami megmutatja az adott élet sorsvállalását.Ez a kódja az adott életnek. A születési dátum számjegyeinek összeadásával és redukálásával keletkezik egy kétjegyű és egy peres (/) harmadik szá. Csak ebből a három számból órákig lenne arról beszélni, hogy mit vállaltál a megszületésed előtt, milyen feladatokat kell megoldanod.Az Életforgatókönyv módszer megtanulása után magadnak és bárkinek megtudod majd nézni a sorsfeladatát, ezzel segítve neki az elakadásában.
Minden dátum üzenetet hordoz
Persze mondhatod azt is, hogy kit érdekel a sorsfeladat, majd úgy élsz ahogy akarsz. Hál' Istennek létezik a szabad akarat, vagyis senki nem tart pisztolyt a fejedhez annak érdekében, hogy beteljesítsd a sorsod. Lehet szerencsétlenül élni, vagy unalmasan, érdektelenül. Akár idő előtt el lehet menni, vagy lehet értetlenül állni dolgok előtt, hogy vajon mi miért történt. Akár lehet hibáztatni is a sorsot, vagy irigyelni másokat, akiknek jobban alakul az élete mint a tiéd. Szóval rengeteg lehetőség van úgy megélni az életet, hogy nem keresed a megoldást hozzá. Azonban, ha szeretnéd az életedet jól megélni, jó döntéseket hozni, valódi tartalmakat generálni, akkor jó lehetőség megtanulni az Életforgatókönyvet.Hiszen nem csak egy születési dátumról van szó, hanem bármilyen dátumot meg lehet vizsgálni, hogy mire utal, vagy mire alkalmas az adott nap. Például nem mindegy, hogy milyen napon házasodtál, de azt sem hogy milyen napon váltál el. Mindkettő jelentéssel bír.Ugyanúgy üzenetet hordoz egy vetélés dátuma, vagy egy műtét, hogy miért kellett úgy történnie, ahogy történt. Mostantól könnyebben hozzá fogsz tudni jutni az információkhoz, az a célunk, hogy bárkinek lehetősége legyen a saját sorsával törődni.