október 31, 2024 12:55 du.

Hajdú Ildikó

Nyomaszt a haldoklónak tett ígéret

Marika az ötvenes éveiben járt. Az elmúlt időszakban nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy nem tartotta be az édesapjának tett ígéretét. Az idős férfi azt szerette volna, ha Marika a tanyájuk udvarán temeti majd el őt. Marika megígérte az idős férfinak, de már akkor is sejtette, hogy ezt a temetkezési szabályok nem teszik lehetővé. Mi itt a gond? - kérdezhetnénk. A racionális elme azt mondaná, hogy az apa már halott és nem tudja számon kérni a lányát. Ám aki az Életforgatókönyv módszerét ismeri, annak számára a létezés nem ér véget a fizikai test halálával. Bár az édesapa már évekkel ezelőtt meghalt, a lányát még mindig furdalta a lelkiismeret, mert nem tudta megtartani az ígéretét. Az apát nem a tanyán, hanem a falu temetőjében temették el.

- Úgy ment el, hogy azt hitte, megbízhat bennem, mert én egész életemben egyszer sem hazudtam neki. – pityergett.

Kikérdeztem Marikát, ki mikor született a családban, és ki mikor halt meg. Nagyon izgalmasan alakultak a születési dátumok, sok következtetést lehetett belőlük levonni. De a halál dátuma is hozzáadott a megoldáshoz. Abban is volt elrejtett kód. 

Ezeket a szakmai részleteket prémium előfizetőinkkel osztjuk meg.

Ha cikket teljes terjedelmében szeretnéd olvasni, légy te is az oldal prémium tagja!

Aztán segítségül hívtam az ingát és megkérdeztük az édesapától, hogy van-e neki ezzel a temetkezési helyzettel gondja. Gyorsan és határozottan érkezett a nemleges válasz. Volt viszont egy szerinte sokkal fontosabb ügy, és ebben kért segítséget az apa Marikától. 

„… hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem.”

Marika egészen megvigasztalódott azáltal, hogy az édesapja egyetlen mondattal elrendezte az ő lelkiismeret furdalását, és másra terelte a szót. Ebből tudta a hűséges leányzó, hogy nem követett el semmi bűnt az édesapja ellen.

Mi volt a szülők sorsfeladata?

Elmondtam egy-két információt a szülőkről. Két nagyon eltérő küldetésszámú ember élt együtt. Az anyának az volt a sorsfeladata ebben az életében, hogy le tudja tenni az áldozati szerepkört. Az apa viszont egészen más feladattal rendelkezett itt a Földön. Neki meg kellett tapasztalnia az élet szépségét, gyakorolnia kellett a szeretet kimutatását és az elfogadást is. 

Marika visszaigazolta, hogy az anyukája tényleg sokkal küszködősebbre vette az életet. Bár az apa is rengeteget dolgozott, de ő azért könnyebben tudott ráhangolódni az élet napos oldalára. A tanyavilág biztosította az elég munkát és a keménységet számukra. Nagy valószínűséggel a férfi volt az útmutató a felesége számára, hogy hogyan lehet egy kicsit könnyebben tekinteni az életre, és letenni valamennyit a terhekből.

Ezt csak úgy bevezetésképpen osztottam meg Marikával, ugyanis a haláluk időpontja hívta fel magára a figyelmemet. A haláluk szinte azonos küldetésszámú napon történt, ebből kellett kiindulnunk. Az apával folytatott beszélgetés során a férfi azt sürgette, hogy ő már találkozni szeretne a feleségével, de az még mindig nincs ott mellette. 

- Pedig már az anyukád is meghalt néhány évvel ezelőtt, ugye?

- Igen, 2 éve.

- Tovább is ment, de nem teljesen. Az ingázás szerint anyukád átkelt, tovább is ment, de nem teljesen. Még mindig a családotokkal van elfoglalva. Mi miatt nem tud tovább menni anyukád? Mi zajlik otthon?

- Vannak mostanában rendezetlenségek, békétlenségek.

- Mondd ki anyukád felé, hogy: „Kedves édesanyám! Hagyd ezt ránk, ez a mi dolgunk. Majd mi megoldjuk, ahogy tudjuk. Te megtetted, ami a te dolgod volt. Mi elengedünk téged, te is engedj el bennünket.”

- Anyukádnak muszáj lenne tovább mennie, ehelyett ő még mindig veletek van elfoglalva. Pedig, ha haladna tovább, akkor helyre tehetné az előző élet tanulságait, illetve megtervezhetné az új életét.

Ingával segítettük a feladatot. 

Készülni kell a következő életre

De térjünk vissza a házaspárra, hiszen a férfi erről akart beszélni a lányával. A nő egy XX/X napon, a férfi pedig egy YY/Y-s napon távozott, ami arra utal, hogy nagy valószínűséggel a következő életükben újra fognak találkozni és mind a kettőjüknek az életörömökkel lesz dolga. A férfi ebben az életben is erre tanította a feleségét, de a következő életben mindkettőjüknek tovább kell ebben lépniük, és leginkább a szívükre kell majd hallgatniuk, szívből kell tenniük a dolgukat. Ez egy nagy szintugrás lesz, de a lélek mindig olyan feladatot választ, ami a legnagyobb hozzájárulás a fejlődéséhez.

Mit jelent az XX/X?

Ezek olyan eseménykódok, amelyek a cikk témájához kötődnek. A cikkeinkből ezek nélkül is hasznos tudás meríthető.

 A konkrét eseménykódokat csak prémium előfizetőinkkel osztjuk meg. Csatlakozz az előfizetőinkhez és minden szakmai részlethez azonnal hozzáférsz.

A nőnek ebben az életében nem feltétlenül sikerült az áldozati szerepkört letenni. A férfi volt az útmutató számára és mutatott valamit az életörömök témájából. Ő egy kicsit mindig jobban tudta kímélni magát. Ám a következőben életben, ahol nagyon valószínű, hogy együtt fognak gyakorolni, egy olyan tudatszintet választottak, aminek kifejezetten ez lesz a témája. 

A negyvenes küldetésszámok mindegyike más-más szempontból a szeretet kimutatásáról és a szívből megélt dolgokról szól. Ebben lesznek ők majd gyakorlótársak. A férfi valószínűleg idősebb lesz, vagy magasabb rangban lesz, esetleg szülője lesz a nőnek. De ezt már nem volt dolgunk firtatni.

Egyéb sorstani összefüggések a családban

Aki figyelmesebben szemlélte ezeket a születési dátumokat, az láthatta, hogy Marika valójában nem most találkozott először az édesapjával. Egy másik életben – amelyiknek a folytatása ez az élet volt – valamilyen egyenrangú kapcsolatban éltek: barátok, kollégák, testvérek vagy házastársak voltak.

Marika lánya, Anita szintén nem először van együtt a család tagjaival. Az anyukájával és a nagyapjával is együtt voltak már más életben, ahol Anita volt az idősebb. Mostanság gyerekként gyakran neheztel az idősebbekre. Talán azért választotta most ezt a fiatalabb szerepkört, hogy megtapasztalja, hogy milyen gyereknek lenni.

Az unokák viszik tovább a nagyszülők sorsát

De Anita a nagymamához is érkezett. Hogy miből látszik ez? Abból, hogy Anita alacsonyabb oktávja, amikor rosszul éli meg a sors feladatát a nagymama küldetésszámával egyezik meg. Unokaként több, mint 30 éven át nézhette az a nagymama életét, aki nem igazán tudott kilábalni az áldozati szerepkörből.

Anita már lassan eléri a 40-et, de még mindig agyondolgozza magát és úgy érzi, tehetetlen és áldozat a közös családi vállalkozásban.

Hogyan vihetik tovább az unokák a nagymama sorsát? Hát úgy, hogy az unoka már benne volt a nagymamája hasában. Ugyanis ahogy fejlődött Anita anyukája a nagymama hasában, a kis magzat testében már az összes petesejtje létrejött. Azokból a petesejtekből keletkezett évtizedekkel később Anita. 

Ezek után juthattunk el ahhoz a családi tragédiához, ami egy katasztrófa volt a családi vállalkozás életében. Egy évvel ezelőtt elloptak tőlük egy nagy értékű berendezést, ami soha nem került elő. Körülbelül egy év kellett hozzá, mire a család kiheverte a veszteséget.

Az inga segített kibogozni az okot, miért történt mindez. Az okok a dédnagymamáig vezettek vissza, aki annak idején lemondott a neki járó örökségéről. Később a lánya is lemondott az örökségről a testvére javára, mondván, neki kevesebb gyereke született, mint a testvérének. Ezután minden generációban rendezetlenségek történtek.

A családnak ez az ága rendszeresen a szeretetre, a békére törekszik. Viszont az elszámolásnál sohasem azt veszik alapul, hogy valaha valamikor valaki jó fej volt. A gazdasági vállalkozásban az elszámolásnál az senkit sem érdekel, hogy ki mit tett önzetlenül a közösbe. A jótettet követő néhány év múlva minden feledésbe merül, és a jog és a törvény előtt csak az számít, hogy kinek ki a leszármazottja és kinek ki az örököse. 

Ha REND van, béke is van

Ennek a családnak azt kellett megtanulnia, hogy bizonyos helyzetekben, amikor örökségről, üzletről, vállalkozásról van szó, akkor mindent le kell írni, át kell beszélni. Az írott szerződést kell betartani, nem pedig az etikai kódexet. Egy idő után a szóbeli megegyezéseket elfelejtik, és nem biztos, hogy az utódok be fogják tartani azokat. Még akkor sem, ha emlékeznek rá, miben állapodtak meg annak idején, ki tett velük jót annak idején. Jön egy új házastárs, súg az örökös fülébe és mindjárt elszálltak az etikai szempontok. 

Ha nincs leírva valami, akkor később az ilyen szóbeli megállapodásokból, ki nem mondott szívességekből és elvárásokból csak családi veszekedés lesz. 

Ennek az áldozati szerepre oly hajlamos női generációnak azt kellett megtanulnia a békétlenség megelőzéséhez, hogy néhány percig, amíg elrendezik a papír ügyeket és a szerződéseket, addig nem kell jó fejnek lenni. Viszont így hosszú távon sokkal békésebb lesz a család, mert ezután mindenki tudja, kinek mi a dolga, mi a kötelessége és mi a joga.

Anitának így kell letenni az áldozati szerepkört, a nagymamának pedig úgy, hogy már nem visszafelé néz, a családja felé, hanem megy tovább a karmikus folyamataiban a férje után.

Komolyabban is érdekel ez az írás? Kíváncsi vagy a további részletekre?

Előfizetőink nemcsak életük bármely napjának eseménykódját kereshetik ki az Életforgatókönyv naptárából, hanem hozzáférnek a cikkeink részletesebb, mélyebb elemzést tartalmazó változatához is.

A szerzőről

"Akárcsak embertársaim, eleinte én is módszereket, technikákat sajátítottam el, de nagyon hamar egy komplex egységgé állt össze bennem minden. Rájöttem, hogy mindegy honnan közelítünk, a módszereknek végül egy irányba kell mutatniuk. "

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>