A tűz körül üldögélve egy testvérpárral beszélgettem a gyerekkorukról. Az egyik olvadt a gyönyörűségtől. Annyira boldog gyerekkorra emlékezett. A szüleiről is csupa jót mondott, csillogott a szeme mesélés közben. A nővére döbbenten hallgatta, majd felfortyant. - Te hol éltél? Ő hibáztatta a szüleit és borzasztónak élte meg ugyanannál a szülő párnál a gyerekkorát.
Hogyan lehetséges ez?
Hiszen mindkettőjüket ugyanaz az anya és apa nevelte. Ugyanabban a házban és városban. Ha a szüleiket megkérdezném, azt mondanák, hogy mindkét gyermeküket szerették. Ismerem őket, tudom, hogy így is van.
A választ az Életforgatókönyv adja meg, méghozzá a sérülések témája.
Az előbb említett húgnak azt kellett megtapasztalnia élete első huszonvalahány évében, hogy mennyire idillikus és csodálatos családban élni, és vajon ő mit kezd ezzel a mintával? Tudja-e ugyanígy csinálni, vagy másképp szeretné-e?
A nővérének pediga szülei veszekedését kellett megtapasztalnia. Akik szerinte állandóan osztották az észt egymásnak, hogy a másiknak hogyan kellene működnie.
A két lány ugyanazt a házaspárt nézte, de más-más szemüvegen keresztül. A lényeg azonban, hogy a szülők más-más korszakába csatlakoztak be.
Amikor elmondtam nekik az Életforgatókönyvben rejlő magyarázatot - miszerint mindketten eltérő sérülés megtapasztalásával kapcsolódtak be a családhoz -, akkor hitetlenkedtek. Mindketten ragaszkodtak a saját emlékeihez, hiszen azt vélték igaznak.
Mivel az egy kerti partin történt, ennyiben hagytam a dolgot. Számomra érdekes lehetőség volt ezt így megfigyelni. Bennük pedig elültettem a felismerés csíráját. Ha eljön az ideje, kezdhetnek ezzel valamit. Mindenkinek érdemes megismernie, milyen sérüléssel érkezett. De az Életforgatókönyv információjára is meg kell érni.
Te készen állsz rá, hogy feltérképezd a gyerekkori vállalásodat?
