Az Életforgatókönyvben a 8-as szám többek között a bőséget is jelenti. A bőséget természetesen mindenki máshol éli meg.
Kik érintettek a 8-as számban?
Azok, akiknek a küldetésszámában szerepel a 8-as.
Az ő életük során fontos lesz megkérni a munkájuk árát, és olyan dolgokkal érdemes foglalkozniuk, ami megéri. Számukra fontos megtapasztalni a bőséget azáltal is, hogy képesek legyenek megteremteni a nyaralás, egy minőségi ruha, vagy éppenséggel egy egészséges étel árát.
Azokat is érinti a bőség és a munkáért elkért pénz témája, akik éppen olyan forgatókönyvi szakaszban vannak, amelyben szerepel a nyolcas.
Ilyen lehet, ha valakinek pl. 2008-ban vagy 2017-ben kezdődött az éppen aktuális életforgatókönyvi szakasza. Ez esetben számukra a bőség megteremtése vagy a munkáért járó fizetség elkérése éppen aktuális téma, és 28 évük van rá.
A bőség mindenki számára mást jelent.
Például, aki 1976-ban született, annak 2027-ben lesz vége a 28-as szakaszának, amit bizonyítási szakasznak hívunk. Itt többnyire a szülött még nem tudja jól csinálni és már csak néhány éve maradt, hogy ezt a lehetőséget kimaxolja. De ha 1969-ben született, akkor 2045-ig még sok ideje van bizonyítani az 28-as vállalkozói hozzáállást.
Prémium előfizető olvasóink számára számos konkrét példát hozunk fel, amelyben meghatározzuk ezeket a bizonyos küldetésszámokat és bemutatunk néhány konkrét Életforgatókönyvet is.
A cikkünk így is rendkívül hasznos, ám sokkal pontosabb tudásra tehetnek szert a prémium tagsággal rendelkezők.
Mindenki más szinten kezdi érezni az elégedettséget
Vajon min múlhat az, hogy kinek mennyi az elég?
Szerintem azon, hogy mennyi energiát tesz bele. Igen, az is fontos, hogy mennyire értékeli az illető a munkáját. Ha nem értékeli saját magát, akkor az a rengeteg munka nagyon olcsó. Ezt akkor érzi leginkább, amikor úgy gondolja, hogy az általa elvégzett munkát más is meg tudja csinálni.
Ellenben, ha az ember rájön arra, hogy a mögötte húzódó tudás, tapasztalat értékes, akkor emelkedni fog ez az ár. Akkor majd úgy fogja érezni, hogy nem lesz elég, amit eddig kért és emelni fogja a tétet.
Fontos tétel, hogy csak akkor tudod elkérni a munkád árát, ha belül el tudod hinni, hogy az, amit adsz, az értékes.
Akinek önértékelési problémája van
Akinek önértékelési, önbecsülési problémája van az ilyeneket mond:
- Óh, ezt bárki meg tudja csinálni.
- Óh, én csak tettem a dolgom.
- Óh, én alig tettem valamit.
Az önértékelésed benne lesz az áradban. Te hogy állsz ezzel?
Érdekes nézőpontok
- ÖNLEÉRTÉKELÉS: Nem leszel hiteles, ha belül azt gondolod, hogy ezt bárki megtudja csinálni, de mégis megkéred az árát. Pont annyit lehet a munkádért kérni, amennyire értékesnek találod te magad.
- HITELESSÉG: Mások csak azt fogják értékesnek találni, amit hitelesen képviselsz. Átsugárzik, mennyire tartod értékesnek a tudásod, képességed. Önbecsülés az, amikor nem adod el két fillérért a munkádat, hiszen tudod, hogy mennyit tettél bele, milyen teljesítmény húzódik mögötte.
- IDŐ KELL HOZZÁ: Többnyire hosszú folyamat összecsiszolni az árat és az értéket. Fontos egyre értékesebbnek érezni magadat, amikor egyre több és több munkát teszel valamibe, és közben egyre nagyobb tapasztalatra teszel szert.
- KIÉGÉS ELLEN: Fontos a munkád árának jó pozicionálása. Különben kiégéshez vezet, ha hosszú távon nagyon sok munkát teszel bele, és ehhez képest kevesebbet veszel ki belőle. Ilyenkor saját magadnak ártasz. Ez egy megbetegítő tényező.
Téves sztereotípia
Azért vannak sokan a segítő szakmában, a természetgyógyászok között rossz állapotban, mert az emberekben benne van egy téves sztereotípia:
- Most azért kér pénzt, mert segített?
- Segítő munkáért pénzt kérni?
- Az nem is munka.
- Hogy képes valaki pénzt kérni az isteni tudásért, ami csak úgy belepottyant a fejébe?
A pénz áramlása - jól és rosszul
A 8-as szám esetében fontos megtanulni a pénz áramlását is. Idetartozik a befektetések eszközölése és a passzív jövedelem is.
Nagy tévedés, amikor egy nyolcasban érdekelt illető csak úgy szeretné élvezni az anyagiakat. Szeretné, hogy csak úgy teremtődjön meg a pénz, és a teremtést, a munkát pedig szeretné kihagyni. Ide tartoznak a bűnözők és a szerencsejátékosok is, akik munka nélkül szeretnének pénzhez jutni.
Előfizetőként a cikket teljes szakmai tartalmával együtt olvashatod.
Ne halogasd tovább, itt a lehetőség, hogy bekukucskálj a kulisszák mögé.
Alapvetés
Képzeld el azt a szituációt, amikor már vettél magadnak és a rokonaidnak is egy hatalmas villát. Sőt, jártál gyönyörű helyeken nyaralni, és maradt még pénzed.
Az emberek többsége a pénz elköltését könnyűnek gondolja. Azonban a többség nem tudja, hogy a pénzzel való bánás és gazdálkodás tulajdonképpen a pénzenergiával történik. Azért szoktak megkattanni azok az emberek, akik sok pénzt nyernek, mert nem volt felépített munka a háttérben, ami jogosulttá tette őket arra a pénzre. Egyszerűen csak ott termett az irdatlan nagy pénzösszeg, amihez nem nőttek fel.
Az mindig egy fejlődési folyamat következménye, hogy egy adott pénzösszeggel bánni tudjunk. Most nyilván nem 1-2 millióról beszélünk, amit pillanatok alatt el lehetne költeni gondolkodás és felelősség nélkül.
Mindenki számára van egy határ, amin felül már nem tud majd gondolkodni. Kivéve azt az esetet, ha az illető képesnek érzi magát arra, hogy abból a pénzösszegből teremtsen valamit.
Ráadásul előbb-utóbb egy olyan vállalkozást kell teremteni, amelyik túlmutat majd rajta. Valamiért a pénz áramlását segíti, ha az adott ember nem csak kivenni akar, hanem hozzá is akar járulni mások életéhez, amivel be is szeretne tenni a közösbe. A sok pénz az embert arra tanítja, hogy csak akkor ér valamit, ha kezd is vele valamit.
Ellenkező esetben a pénz okafogyottá válik. Nem lesz elég a „nekem legyen jó”, „utazzunk”, „vásároljunk”, ez egy idő után már nem elég.
A világ legrosszabb kívánsága
Hallottad már azt az átkot - egyesek zsidó átoknak hívják, mások pedig török átoknak -, miszerint teljesüljön minden kívánságod?
Belegondoltál már abba, hogy mit kívánsz ilyenkor?
Azt, hogy ne legyen több motivációd az élethez. Kapjál meg mindent, onnantól kezdve értelmetlen lesz az életed. Ha már nincs semmi vágyad, mert mindent beteljesítettél, akkor akár azonnal meg is halhatsz. Ugye, milyen érdekes?
Úgyhogy, kedves olvasó azt kívánom neked, hogy néhány vágyad teljesüljön, néhány pedig ne teljesüljön, hogy motivált legyél az életedben, hogy legyen, ami még hajt és mozgat, és hosszú életű lehess!
Úristen, hányszor kívánhattam már, hogy teljesüljön minden kívánságom! – szisszenhet fel az olvasó.
De az a jó hír, hogy most már tudsz róla, és ezentúl kívánhatod másképp, magadnak és másoknak.