Olykor a szegény családokban nagy a gyermekáldás, a jómódúak között pedig alig születnek gyerekek. Sokan nem értik ezt, pedig nem olyan bonyolult a magyarázat.
A gyerek úgy választja ki a neki megfelelő szülőket, hogy kik azok, akik a megfelelő sérülést tudják neki biztosítani. Ugyanis a földi élet egy tanulási folyamat, amely a gyermekkor sérülésén alapszik. A fiatal felnőttnek majd ezt a sérülést kell feldolgoznia, átértékelnie és ez alapján kell kihoznia valamit az életéből.
Azonban a mai modern szülők először szeretnének mindent megteremteni a majdani meg születendő gyermekük számára. A tökéletes babaszobát, a tökéletes anyagi körülményeket. Csak ezután vállalják be az eljövendő utódot. Azt hiszik, hogy ez a tökéletes környezet, ez a nyuszifészek vonzani fogja a születendő lelket. Ehelyett pont fordítva van.
Az azonos évek szülöttei sokszor azért értik meg olyan jól egymást, mert hasonló probléma körhöz csatlakoztak be.Ha ebben a témában szeretnél jobban elmerülni, érdemes megismerned az Életforgatókönyvet alaposabban. Már az első foglalkozások alkalmával érintjük a sérüléseket.
Tehát mindenki egy bizonyos sérüléssel kezdi az életét. Az Életforgatókönyvből teljesen pontosan meg lehet mondani, hogy te melyik sérülést választottad ki a fejlődésedhez, melyik sérülésből kell megtalálnod a kiutat és a gyógyulást.