Mi köze van a fogyókúrának az Életforgatókönyvhöz?
Nagyon is sok.
Nem mindegy, milyen napon kezdesz bele. Érdemes a céloddal összeegyeztetni a start napját. Tehát az Életforgatókönyvnek a célhoz van köze.
Személyes történet
Az elmúlt két évben megijedtem. Az én "csodatestem" - azért hívom így, mert több, 50 évig olyan remekül szolgált - már nem működött együtt velem. Mintha önálló életre kelt volna tőlem függetlenül. Olyan igazi asszonyosra híztam. Elkezdtem érezni a korlátaimat, amik eddig nem voltak.
Egyrészt megbocsátottam neki, mert az elmúlt 2 év tényleg brutálra sikeredett. Költöztem, Covidos lettem és oltásokat kaptam, beköszöntött a változó kor és mellesleg útjára indítottam három új projektet. Azért ez nem kevés.
Én nem, de a kifogások elfogytak
Oké, de most már újra a régi tempót nyomom és a fentiek kifogássá silányultak. Az egykori "csodatest" már nem bizonyult olyan jó hordozónak és elvesztettem vele a kapcsolatot.
Aztán megtörtént a csoda, ami egyébként mindenkivel megtörténik, csak nem biztos, hogy észreveszi. Egy éjszaka felébredtem és nem tudtam aludni. Sokakkal ellentétben én szeretem ezeket a ritkán előforduló eseteket, amikor úgy pattan ki hajnal 2:00 körül a szemem, mintha teljesen kialudtam volna magam. Ilyenkor remek gondolataim támadnak. Tavasszal viszont úgy döntöttem, hogy akkor hasznosan töltöm ezeket az éber órákat és olvasok.
A cikk így is érthető, de prémium előfizetőink teljes részletességgel olvashatják. Velük a számok jelentését és a dátumokat is megosztjuk teljes mélységében.
A barátnőm néhány héttel ezelőtt kölcsönadott egy könyvet: Böjt Evés Ismétlés a címe.
Utálom a fogyókúrás könyveket. Eddig mély megvetéssel gondoltam rájuk. Ez volt az én korlátom. Sose tudtam elképzelni, mit lehet egy egész könyvet megtölteni pusztán egyetlen fogyókúra leírásával. Aztán így, egyedül az éjszakában mégiscsak beleolvastam és annyira izgalmasnak találtam, hogy a 80. oldal után összecsaptam a könyvet és mosolyogva elaludtam.
Tudtam, hogy holnap reggel belefogok kezdeni, mert végre válaszokat kaptam arra, mi vette át az irányítást a testem felett.
(XXX) szám – kell a megértés
Valójában egész életemben odafigyeltem a testemre. Mindig sportoltam, mert szerettem mozogni. Egyetlen dologra voltam képtelen, diétázni. Még egyetlen napig sem sikerült semmilyen diéta mellett kitartanom. Nem bírtam ki semmilyen koplalást, mert egyszerűen imádok enni. De most! Most megértettem, hogy mi az, ami elromlott bennem és miért nem működött semmi. A szerző remekül elmagyarázta. Tehát az agyam már látott értelmes indokot - ez nekem fontos.
A móhóság és az önfegyelem
A másik felismerést a kedvenc buddhista mesterem Dr. Pressing Lajos adta a kezembe. Azt mondta, hogy azért nem tudnak az emberek lefogyni, mert nem tudják legyőzni a bennük lévő mohóságot.
Valóban!
Én egész jó vagyok önfegyelem, kitartás és önmegtartóztatásban. De hosszú távon éhezni eddig nem sikerült. Ebben nem tudtam kitartó lenni.
Viszont a könyv azt az ajánlatot tette, hogy ne tagadjam meg az evést, csak halasszam el. Ebben legyek kitartó, mindaddig, amíg életmóddá nem válik.
Egyénként a buddhista szerzetesek körülbelül így táplálkoztak. Délelőtt elindultak a koldulócsészéjükkel. Házról-házra jártak és amit kaptak, azzal érték be. Aztán többet már aznap nem foglalkoztak az evéssel, hanem átadták magukat a gyakorlásnak. Tehát ettek, böjtöltek és ismételtek.
(A módszer ennél többről szól, de vélül is ez egy Életfrgatókönyv cikk.)
Mit üzen az XXXX. XX. XX. dátum?
Bevallom nem tudatosan választottam ezt a napot. Viszont a nap energiája segített.
Bár ez egy híres világnap, de az idei dátum számomra másról szólt.
Ez a nap konkrétan az önérvényesítésről és az irányításról szó. Ezzel a kezdőenergiával szereztem vissza az irányítást a testem felett. A főnök, az akarat, az irányítás, számának energiája segített. Ehhez kaptam eszközként az esztétikai vágyat (X), hiszen szerettem volna még mindig csinos, vonzó alakot. Ugyanis a X a külcsíyről, az esztétikumról is szól. Igazi vénuszi szám.
És mindez a X-on keresztül valósulhatott meg. Az X a tudás, információ, bölcsesség, ... Vagyis a belekezdéshez szükségem volt a megértésre, információra és bölcs belátásra, hogy ha már tudom a miértet, kezdjek vele valamit.
X szám: azóta is kitartok
Azóta is kitartok a böjtölés, evés és ismétlés mellett. Azonnal éreztem a változást. A mérleg és a külvilág nem, de én már tudtam és belül ujjongtam. Újra elkezdtem szeretni magam és a testemet (X), már nem érzem úgy, mintha megszállt volna egy "élien", illetve visszanyertem az irányítást a testem fölött.
Mindezt csak azért írtam le, mert ma elgondolkoztam rajta, hogy milyen napon is kezdhette bele ebbe az új életmódba és szerettem volna, ha ezt a felismerést veled is megosztani.
Mindent a kezdő pillanat határoz meg
Ekkor döbbentem rá, hogy a XXX küldetésszámú napon kezdtem bele és felgyulladt a fejemben a villanykörte!
Ez a nap az Életforgatókönyv szerint az önérvényesítésről is és a szépségről is szól. Ösztönösen a legtökéletesebb napot választottam kezdésnek. Végre kiálltam magamért, "bölcsebbé váltam" az esztétikum és az önkontroll, az élvezetek és az önérvényesítés területén. Újra vissza akartam venni az irányítást önmagam fölött azért, hogy jól érezhessem magam a testemben. De ehhez információra volt szükségem.
Pont erről szól az XXX. Épp ezek a kulcsszavai.
(A számok titkainak teljes feltárásához érdemes prémium előfizetővé válnod. LINK(Már megyek is.))
Beilleszthető a hétköznapi életbe
Azóta tartottam már egy csoportnak elvonulást, ahol együtt étkeztünk a csajokkal - reggel, délben, este. Én csak a reggelit hagytam ki (bocsánat - halasztottam el). Csodás rakott krumplit, fokhagymakrém levest és túrófánkot ettünk - például. Tudtam a közösséggel együtt is enni miközben kitartottam a döntésem mellett.
Visszanyertem az irányítást a testem fölött.
Ha szeretnéd megtanulni a módszert, bármikor megteheted. Személyesen, online és visszanézősen is.
Kedves Ildikó! Én előfizető vagyok 2023.05.19-től és mégsem látom a számokat, csak az xxx-eket.
Kedves Andrea!
A cikkek szakmai változatát a felső menüben a „Prémium tartalmak” menüpontra kattintva, majd az „Összes szakmai cikk” gombra kattintva érheted el.
Ennek a cikknek a teljes változatát itt érheted el:
https://eletforgatokonyv.hu/mikor-erdemes-elkezdeni-a-fogyokurat-2-2/
(Csak akkor érhető el a szakmai cikk, ha be vagy jelentkezve az oldalra.)
Üdv:
Tibi