Tudtál róla, hogy
- NAGYON NEM MINDEGY, milyen napon házasodsz,
- NAGYON NEM MINDEGY, milyen napon költözöl be egy házba,
- NAGYON NEM MINDEGY, milyen napon kezdesz bele egy vállalkozásba,
- vagy indulsz nyaralni?
Bármibe is fogsz, a jó dátum megválasztása már fél siker.
Igaz ez a születésed pillanatára vagy a válás kimondására is. Ám az előzőekkel ellentétben ezek dátumát nem te határozhatod meg. Most tekintsünk el attól, hogy nagyon nem véletlen, melyik napon láttad meg a napvilágot.
De a bíróság napirendjére nem igazán van befolyásunk. Akkor válunk, amikor a tisztelt bíróság ráér.
Ám ha megtehetjük, időzítsük jól az eseményeket.
Ha pedig már megtörtént egy esemény, vizsgáljuk meg, milyen kezdő energiával indult el.
Mindig is tudtuk
Az emberiség évszázadok óta megünnepli az évfordulókat. Azért, mert tudatosan vagy tudattalanul tisztában van azzal, hogy számít a születés pillanata.
Az Életforgatókönyv dátumokkal foglalkozik. A dátumokból nyerhető kód nagyon pontosan leírja, hogy az adott napon induló esemény milyen kezdőenergiával rendelkezik. Ezt a minőséget egész végig magán fogja hordozni.
Erre utal a mondás: Minden kezdetben benne van a vége is.
Most már érted, miért nem mindegy, milyen napon házasodtál, milyen napon kezdtél a munkahelyeden, mikor találkoztál a nagy Ő-vel?
Megemlítek néhány példát
1. TANFOLYAM
Mostanság nagyon elmélyültem az életvédő mechanizmusokban, de vannak még felfedezésre váró fehér foltok ezen az új szakterületen. Miután elújságoltam a felismeréseimet az egyik csoportomnak, kiköveteltek egy foglalkozássorozatot.
De mikor is legyen? Kiírtam egy időpontot. Aztán eltoltuk egy kicsit - és egy zseniális napon kezdtünk bele a történetbe. Véletlenül! De a legjobb napon.
Olyan napon sikerül kezdenünk kezdtünk, ami arról szól, hogy szellemi felismeréseket kell tenni, és bölcsebbé kell válni azáltal, hogy a felismeréseken keresztül elfogadjuk és megszeretjük az embertársainkat.
Hiszen mindenki csak valami tudatalatti életvédő mechanizmust követ. Tehát nem érdemes rá haragudni. Vagyis a felismerések által még azt az embert is képesek leszünk megszeretni, akivel esetleg összekaramboloztunk.
Tehát az élet segített olyan napon elindítani a tanfolyamot, ami a lehető legjobban illeszkedik a témához. Amikor megláttam a dátumot, már nem engedtem rajta variálni. Ez lesz és kész!
Prémium előfizetőinkkel a szakmai részleteket pontosan megosztjuk. Kitérünk a pontos dátumokra, kódokra és a számok jelentésére is.
A bejegyzés így is informatív, ám a teljeskörű hozzáféréshez előfizetőnek kell lenned.
ELŐFIZETEK MOST!
2) HÁZVÁSÁRLÁS
Szerződés
Ahogy említettem, az is nagyon számít, hogy valaki milyen napon költözik egy házba.
A barátnőm egy speciális napon írta alá az ingatlan adásvételi szerződést. A bajsza alatt mosolygott, miközben aláírta a papírokat, mert az ügyvédi irodában rajta kívül senki nem tudta, mit is jelent ez.
Ez a bizonyos nap az élet értékességéről szól. Ez idáig nem rendelkezett ingatlannal, de végre annyira értékesnek találta az életét, hogy beteljesítette a nagy vágyát. Elmondása szerint azóta minőségében másképp él. Közelebb a természethez és önmagához. Pusztán ettől a házikótól értékesebbnek érzi az életét.
Beköltözés
A beköltözés azonban hónapokkal később egy másfajta üzenettel bíró napon történt.
Egy ilyen dátum alapján a családnak a békés egymás mellett élésről fog szólni az ittléte. Erre nyílik módjuk. És ezt vagy sikerül megteremteni vagy nem. De ez lesz a feladat.
És valóban, nagyon hamar rájöttek, hogy ez a csodásan felújított régi parasztház - a klasszikus elrendezésével - tökéletesen alkalmas az elkülönülésre. Eddig összezsúfoltan éltek az albérletben, most viszont lehetőségük nyílik a visszavonulásra. Végre a békén hagyhatják egymást és amikor akarnak, akkor viszont találkozhatnak a közös helyiségben.
A dátum által hordozott energetika segít úgy együttműködni, hogy közben nem zavarják egymást. Nekik nagyon bejött a hosszúkás elrendezés. Mindenkinek megvan a maga helye, bárki bármit csinál, a többiek azt nem hallják. Miközben a ház egyik végében ordít a zene, a másik végében jót alszik a fáradt családtag.
Sokkal könnyebb így szeretni a másikat, ha nem mennek egymás agyára. "Sosem gondoltam, hogy ilyen idétlen formájú háznak ennyi előnye lehet." - jegyezte meg a barátnőm. - "Ma már semmiképpen nem költöznék a feng shui által annyira preferált, négyzet alakú házba."
Tehát nekik a dátumban rejlő szabadság beteljesedett.
TANULSÁG: Minden dátumnak van energetikája és üzenete
Különösen fontos ez a tudás, ha …
Számtalan példát tudnék még hozni az életből, de talán a fenti két szösszenet is rávilágított arra, mennyire fontos egy-egy esemény nyitó pillanata.
- Főleg, ha az hosszú időszakra szól.
- Sok pénz forog kockán.
- Fontos a siker vagy a boldogság tényező.
Hogyan szerezheted meg a rálátást a dátumokra?
Amennyiben szeretnéd te is jól időzíteni az életeseményeidet vagy tudni szeretnéd, hogy egy-egy fontos dátum miről árulkodik az életedben, érdemes elvégezned az Életforgatókönyv tanfolyamot.
Ha az 1. MODUL-ban is megismerted az Életforgatókönyv egyedi számértelmezését, a 4. MODUL-ban a küldetésszámokat, máris képes vagy az eseményelemzésre és időzítésre.
Ám a tuti eseményelemzés és időzítés tudását a 7. MODUL-ban ismerheted meg.
Alig várom, hogy akár virtuálisan is, de találkozzunk az online tanfolyamokon!
Személyesen is részt vehetsz mindkettőnk - Márti vagy Ildi - rendszeresen induló Életforgatókönyv képzésein.
Azok pedig akik nem akarnak tanfolyamot végezni, nekik ajánlom az írásbeli, illetve a szóbeli "Életforgatókönyv elemzés" megrendelését, mert ott személyre szólóan térünk ki a fontosabb életesemények értelmezésére.
Amikor megrendelsz egy ilyen írásbeli vagy szóbeli elemzést, akkor bekérjük a fontosabb dátumaidat - ki, mikor született, mikor halt meg, mikor voltak a műtétek, balesetek, költözések vagy más számodra fontos események. De ez lehet akár szerelemmel kapcsolatos téma is - például egy randevú vagy bármi, ami neked fontos volt.
Ismerd meg életed kódjait!